Üdvözöljük a PGY3 tantárgy oldalán!

2011, í–szi félév

Hirdetmények

  • 2011 dec. 10.: az alább is látható LaborKiiras1 -ben pontosítottam a feladatokat és kiegészítettük a tutorialt
  • 2011 dec 6. és 13.: Hogy a kissé megfáradt társaságot felrázzuk, ez a két óránk kísérleti jelleggel GYAKORLATI FOGLALKOZÁSKÉNT lesz megrendezve.
    • Önök az órákon saját számítógépükön a kiadott útmutató ill. személyes segítségünk alapján megoldanak egy-egy egyszerűbb feladatot, most a ZK (és ha minden jól megy, következő órán a GWT) technológiával.
    • Akinek nincsen a fejlesztőeszközök futtatásához megfelelő laptopja, az majd valakivel vállvetve oldja meg a feladatot. Egy gyengébb laptop még így is hasznos lehet, pl. dokumentáció nézegetésre. Ha valakinek semmilye nincs, az kérem írjon, megpróbálunk bevinni 1-2 darabot.
    • A feladatok úgy lesznek belőve, hogy az ügyes (és az IDE eszközök múzsái által kegyelt) hallgatók másfél óra alatt be tudják fejezni. A többiek majd otthonról beküldik.
    • Aki nem jön órára, annak is vszeg meg kell oldani ezeket (vagy egy kicsit nehezített változatot), ui. ezek a feladatok 2 KisZH súlyával fognak beszámítani. (Az, hogy pontosan kinek mit kell beadni, majd a holnapi óra tapasztalatai alapján határozzuk meg.)
    • Kérem készítsék fel előre a gépeiket:
      • jDeveloper 11.1.2.1.0, az integrált WL szerver legyen létrehozva.
      • legyen Wifi v. egyéb hálózatuk.
      • töltsék le előre az órai link alatt található ZK 5.0.9 fejlesztőrendszer zipfile-t, ill. a pdf dokumentációt.
    • Az útmutató is remélem holnap reggelre felkerül, azt is érdemes lesz előre átolvasni!
  • Kiadásra került a harmadik házi feladat kiírása itt: Hf3.html Beadási határidö: 2011 december 31!!!
  • Kiadásra került a második házi feladat kiírása itt: hf2.html A technológia-választó alkalmazás itt http://157.181.176.143:7001/PGY3TechSelectJSF/faces/login.jsp Beadási határidö: 2011 november 15!!!
  • A PGY3 tantárgy leí­rása, követelményei, és egyéb szabályok, feltételek, a Syllabuszban találhatók! Ezeket mindenki olvassa el, vegye tudomásul, ennek megfelelöen végezze a dolgát!!!
  • Az PGY3 házi feladat 1. fázis leírása itt hf1.html található! Beadási határidö: 2011 október 31!!!

Általános információk

Az órák idöpontja: keddenként 12:00-13:30

Az órák helyszí­ne: ÉSZAKI tömb, 0.87 Marx terem

Elsöóra: 2011-09-13

Utolsóóra: 2011-12-13

Nem lesznek órák 2011-11-1-én (öszi szünet)

Az oktatók adatai

dr. Bakay Árpád

email: arpad.bakay@netvisor.hu -- a subject a PGY2 szóval kezdödjön, különben elveszhet!

telefon: +36 30 385 1711 -- csak szükséghelyzetben!!!

a NETvisor megközelí­tése (térképpel) itt

Horváth András

email: andras.horvath kukac netvisor.hu -- a subject a PGY2 szóval kezdödjön, különben elveszhet!

Órai Anyagok

Letölthetö szoftverek

Web Utilities

Topic attachments
I Attachment Action Size Date Who Comment
HTMLhtml SyllabusPGY3.html manage 12.6 K 2011-09-18 - 07:45 arpad  
Compressed Zip archivezip TechSelectJSFSource.zip manage 1309.6 K 2011-10-02 - 06:21 arpad  
Unknown file formatodp extjs.odp manage 89.5 K 2011-11-26 - 08:18 arpad  
PDFpdf ora1.pdf manage 290.6 K 2011-09-18 - 08:02 arpad  
PDFpdf ora10extjs.pdf manage 209.1 K 2011-11-26 - 08:27 arpad  
PDFpdf ora2.pdf manage 313.8 K 2011-10-02 - 06:21 arpad  
PDFpdf ora3.pdf manage 782.0 K 2011-10-02 - 06:21 arpad  
PDFpdf ora4.pdf manage 135.1 K 2011-10-08 - 10:21 arpad  
PDFpdf ora4dojo.pdf manage 146.8 K 2011-10-16 - 07:47 arpad  
PDFpdf ora5.pdf manage 198.0 K 2011-10-16 - 07:47 arpad  
PDFpdf ora6.pdf manage 301.5 K 2011-10-21 - 06:23 arpad  
PDFpdf ora7.pdf manage 366.5 K 2011-11-07 - 11:25 arpad  
PDFpdf ora8.pdf manage 200.5 K 2011-11-19 - 10:01 arpad  
Topic revision: r22 - 2011-12-18 - arpad
 
This site is powered by the TWiki collaboration platformCopyright © 2008-2012 by the contributing authors. All material on this collaboration platform is the property of the contributing authors.
Ideas, requests, problems regarding TWiki? Send feedback